Fejlesztések

Fejlesztések

Gyöngyöspata egészségház átalakítása, bővítése és akadálymentesítése

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Megújult Gyöngyöspata egészségháza

Gyöngyöspata Önkormányzata nyertes pályázata révén 66 millió forint támogatást kapott egy új egészségügyi komplexum kialakításához az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében. (ÉMOP-4.1.1./A-2008-0084)  A beruházás 2010. februárban kezdődött,összköltsége 73 millió 334 ezer forint.  Korszerű körülmények között,modern műszerekkel felszerelve működik itt ez év szeptemberétől a gyermekrendelés, a fogorvosi rendelő, a szemészet. Ugyancsak itt kap helyet a védőnő és nyílik egy gyógyszertár is. A kivitelező, a Gödöllői Építőipari Zrt.,amely  már számos nagyobb beruházáson dolgozott eredményesen, a műszaki átadáson tapasztaltak szerint jó minőségi munkával újította fel és bővítette ki a település központjában lévő régi épületet, az egykori orvosi rendelőt. A középkori templom szomszédságában, a műemléki környezethez jól illeszkedő épület az uniós normáknak megfelelően akadálymentesített, napkollektor segíti a takarékos energiaellátást.

A megújult egészségügyi központ ünnepélyes avatásán Paziczki László alpolgármester mutatta be a falu lakóinak és a vendégeknek az uniós támogatással megvalósult beruházást. Az intézményt Utassy Vilmos plébános szentelte fel.

Az itt dolgozó orvosok, egészségügyi szakdolgozók az avatási ünnepségen elismerően szóltak a szolgáltatás minőségét is meghatározó jó munkakörülményekről.

PROJEKT NEVE:
Gyöngyöspata egészségház átalakítása, bővítése és akadálymentesítése

PROJEKT LEÍRÁS:
ÉMOP-4.1.1/A-2008-0084 azonosítószámú pályázatunk 2009. júniusa és 2010. decembere között valósul meg.
Projekt helyszíne: Gyöngyöspata, Fő út 55.

A projekt keretében a jelenleg nem használt orvosi rendelő és szolgálati lakás kerül átalakításra. Az átalakítást követően az épület egészségház funkciót fog ellátni. Az egészségházban helyet kap a gyermek háziorvos, a védőnői szolgálat, a fogorvos, a szakorvosi rendelő (szemészet), valamint a gyógyszertár fióktelepe.

A projekt összköltsége: 73 334 600 Ft, amelyből az elnyert támogatás összege 66 001 140 Ft.
Pályázatunk 90 %-os támogatási arányt élvez.

KEDVEZMÉNYEZETT NEVE ÉS ELÉRHETŐSÉGE:
Községi Önkormányzat Gyöngyöspata
3035 Gyöngyöspata Fő út 65.
Tel.: 06 (37) 364-111
Fax: 06 (37) 364-111
www.gyongyospata.hu
patapolg@freemail.hu

KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZET NEVE ÉS ELÉRHETŐSÉGE:
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
Észak-magyarországi Területi Iroda
3526 Miskolc, Arany János tér 1. D. II. emelet
Tel.: 06 46 502 920
Fax: 06 46 502 929
www.vati.hu
vati@vati.hu

A NEMZETI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG (NFÜ) HONLAPJA:
www.nfu.hu

Tisztább lesz az ivóvíz a Mátraalján

Épülő távvezetékek, az új szűrők próbaüzeme, ideiglenes átkötések

A tervek szerint halad az ivóvíz minőségét javító beruházás a Mátraalja négy községében: Gyöngyöspatán, Gyöngyöshalászon, Detken és Rózsaszentmártonban. Az 505 millió forint költséggel épülő új szűrőberendezések, távvezetékek, gépészeti berendezések korszerű technikával az uniós szabványnak is megfelelő minőséget garantálnak. A költségek 95 százalékát fedezi az unió. A próbaüzemek megkezdődtek, ennek részleteiről olvashatnak kiadványunkban.

Mint ismert, több mint félmilliárd forint értékű beruházással az ivóvíz minőségét javító fejlesztések valósulnak meg uniós pénzből a Mátraalja négy településén: Gyöngyöspatán, Gyöngyöshalászon, Detken és Rózsaszentmártonban.
A jövőben az európai közösség szigorúbb szabványainak is megfelelő, egészséges ivóvízhez juthatnak a települések lakói, új technológiai eljárásokkal szűrik ki a különböző mértékben előforduló ammónia, bór, vas, mangán és arzén szennyeződéseket.

A kivitelező Sade Magyarország Kft. márciusban kezdte meg a munkát és a tervezett ütemben, június 20-tól már megkezdődhetett a szűrőberendezések próbaüzeme is, az ivóvíz távvezetékek bővítésével párhuzamosan. A Heves Megyei Vízmű Zrt. szakemberei folyamatos mintavétellel ellenőrzik a minőséget, amelynek az egy esztendeig tartó próbák alatt kell elérnie az előírt szabvány értékeket.

László Csaba mérnök-szakértő, a beruházás műszaki ellenőre arról tájékoztatott, hogy a vezetékek átkötése miatt a következő hetekben alkalmanként előfordulhat, hogy kissé zavarosabb lesz az ivóvíz az érintett településeken. Minősége, fogyaszthatósága ugyanakkor változatlan lesz ebben az átmeneti időszakban is.

A beruházásnál eddig csupán néhány technikai probléma adódott, ezek a határidő betartását nem befolyásolják. Ahol a 12 hónapig tartó próbaüzem az előírás, ott már megkezdődött ez a munka. A modern szűrőberendezéseknél ugyanis a beállítások, a folyamatos mintavételek más-más időjárási körülmények között is megtörténnek, téli és nyári üzemmódot figyelembe véve.
Az új vezetékek megépítése és nyomáspróbája, a csövek átmosása lesz a következő hetek, hónapok feladata a szűrők folyamatos próbája mellett. Rövid ideig tartó átmeneti kellemetlenségeket okozhatnak ezek a munkák, ám az ivóvíz változatlan minőségére szigorúan ügyel a szolgáltató, a Heves Megyei Vízmű Zrt.

A vízminőség javításának tennivaló a településeken.

GYÖNGYÖSPATA:
Közel tíz kilométernyi távvezeték kiépítése. Ennek szállító teljesítménye 32,5 köbméter óránként. Ezzel a teljesítménnyel a következő évek növekvő vízigényének is meg tud felelni a szolgáltató. A detki vízbázison épül ki a tisztítás technológiája, az ellátás a gyöngyösi vízrendszeren keresztül történik.

GYÖNGYÖSHALÁSZ:
A Gyöngyöshalász-Atkár néven szereplő harmadik kút gépészetének kialakítása, a nyersvíz bekötő vezetékének megépítése a térségi gyűjtővezetékig. Ehhez a beruházáshoz szolgálati út építésére is szükség van, több mint nyolcszáz méter hosszban.

RÓZSASZENTMÁRTON:
Víztisztító berendezés épül, ennek kapacitása óránként 32,7 köbméter. A vas és mangán eltávolítása mellett új aktívszén-szűrő és vegyszeradagoló berendezés is épül az arzén és ammónia kiszűréséhez. A hálózati szivattyúkat kicserélik, automatikus vezérlés lesz a jövőben. Itt a próbaüzem már megkezdődött, a vízminták ellenőrzése, az átkötések próbája folyamatos. A folyamatos szűrésig az első hetekben előfordulhat, hogy kissé zavaros a víz, amely azonban fogyasztásra alkalmas.

DETK:
A Mátrai Erőmű bányakútjai vizének hasznosításához itt bekötő vezeték épült. A tisztítómű vízgépházának kiegészítése egy 1250 köbméter napi kapacitású szűrőberendezéssel. A vas és mangán eltávolítása mellett ammónia kiszűréséhez alkalmas berendezést is telepítettek nyomásfokozóval és hálózati szivattyúkkal együtt. Távvezeték épül Detkről kiindulva, a kistérségi vízrendszer bekapcsolására.